NOHAB-GM
 
Ha adója 1%-át jó helyen szeretné tudni, kérjük, támogassa vele a 20 éves NOHAB-GM Alapítványt!


Garancia erre a 20 évünk és az eredményeink! Sokat küzdöttünk, hogy megvehessük a MÁV valaha volt legjobb dízelmozdonyainak egyikét, az egykori M61-010-et. Az Önök támogatásaival, adójuk 1%-ával 10 év alatt, fáradságot nem kímélve, munkaórák ezreivel, forintok tízmillióival helyreállítottuk a Tízest, és – bár korántsem vagyunk a felújítás végén – a mozdony újra hazánk vasútvonalait rója!

Mozdonyunk nyilvános szerepléseinek hagyományát 2019-ben is folytattuk. Júliusban különvonattal látogattunk el a Mesztegnyői Rétesfesztiválra, és mozdonyunk a Vasúttörténeti Parkban is többször látogatható volt.

Az év során az általunk tervezettnél kevesebbszer nyílt lehetőségünk arra, hogy mozdonyunkat az érdeklődő, a vasutat szerető közönség meglátogathassa, üzemét közelről megélje. Ennek oka, hogy 2018 vége óta a járművön átfogó karbantartási, javítási munkákat végeztünk, melyek súlyponti része a forgóvázak tervszerű középjavítása volt. Ez azért vált időszerűvé, mert – hihetetlen, de igaz – a mozdony a 2010-es újbóli üzembe állása óta több, mint félmillió kilométert futott. A munkálatok során kicseréltük a kopóalkatrészeket, felülvizsgáltattuk és felújíttattuk a fékhengereket és a vontatómotorokat, majd a korábbi javításoknál átfogóbb tisztítás után elemenként festettük újra a forgóvázak egészét. A munkák során új anyagokat, műszaki megoldásokat alkalmaztunk, melyek nyugati vasúttársaságoknál már beváltak és hozzájárulnak a mozdony tartósan megbízható, tisztább üzeméhez.

Ugyancsak átfogó munkálatok folytak a mozdony levegős rendszerén, emellett megkezdtük és szakaszonként folytatjuk a fényezés teljes felújítását és az ehhez szükséges, minden eddiginél alaposabb lakatosmunkákat. Bár a munkák nem minden eredménye volt szembetűnő, fontos, hogy bebizonyítottuk: a forgóvázak középjavítása egy non-profit szervezet által is megszervezhető, kivitelezhető – mi több, biztosan állíthatjuk, hogy önkénteseink odaadó, elkötelezett munkájának szakmai szempontból is színvonalas minősége leginkább éppen a mozdony szeretetének, az évek alatt kiforrott kiváló munkalégkörnek köszönhető.

2016 óta egy nemzetközileg is kiemelkedő vasúttörténeti emlék, az egykori NOHAB-bemutatómozdony, a Di3.623 újjáépítésén és megőrzésén is munkálkodunk. Célunk a Svédországból hazánkba hozott jármű teljes helyreállítása, melyet rövidebb szünet után 2019 végén folytattunk újra a balesetben megsérült mozdonyszekrény helyreállításával.

A bennünket választó adófizetők 2019-ben közel 2,7 millió forintot ajánlottak fel alapítványunknak jövedelemadójuk 1%-ából. Számos támogatónktól kapunk évek óta rendszeres, vagy alkalmi adományokat is. Ezúton szeretnénk ismét köszönetet mondani mindezen adományokért és felajánlásokért – és nem utolsósorban mindazért a kétkezi munkáért és segítségért is, amely nélkül a 618 010 nem lehetne ma ennyire üzembiztos mozdony, és többi járművünk helyreállítását se folytathatnánk. Bízunk benne, hogy a kezdetek óta fizetett alkalmazottak nélkül működő alapítványunkat, eddigi tevékenységünket méltónak találja a támogatásra! Működésünk ezen sajátossága a garancia arra, hogy minden adományt és egyéb bevételt a mozdony felújítására és az Önök számára szervezett eseményekre fordíthassunk. Kérjük, segítsen bennünket azzal, hogy személyi jövedelemadójának 1%-át a NOHAB-GM Alapítványnak ajánlja fel! Ehhez az SZJA-bevalláshoz kapcsolódó rendelkező nyilatkozat megfelelő helyén fel kell tüntetni az alapítvány adószámát és nevét:

18686074-2-43; NOHAB-GM Alapítvány

Figyelem! 2018-ban ismét változott a személyi jövedelemadó bevallásának rendje – ez az SZJA 1+1% felajánlásának módját is érinti. Megszűnt a munkáltatói adómegállapítás, de a munkáltatók továbbra is összegyűjthetik és továbbíthatják alkalmazottaik rendelkező nyilatkozatait. Alapítványunk 2020-as bemutatkozó nyomtatványában részletesen ismertetjük a rendelkező nyilatkozat benyújtásának lehetséges módjait és az idén érvényes határidőket.




Kérjük, segítse a civil szférát azzal, hogy rendelkezik személyi jövedelemadója 1%-áról valamely alapítvány vagy egyesület javára! Kérjük, segítse mozdonyunk üzemelését és műszaki színvonalának további emelését azzal, hogy a NOHAB-GM Alapítványt jelöli meg SZJA 1%-felajánlásának kedvezményezettjeként! Ha megteheti, kérjük, hívja fel környezetében élők közül mind több adózó állampolgár figyelmét alapítványunk tevékenységére, lehetővé téve ezzel, hogy mind többen méltónak találhassanak bennünket a támogatásra.

Érdeklődését és támogatását a vasútbarátok sokezres táborának nevében előre is köszönjük!



NOHAB-GM Alapítvány


   A NOHAB-GM Alapítvány 2020-as bemutatkozó nyomtatványa

   A NOHAB-GM Alapítvány adószámára kitöltött rendelkező nyilatkozat (EGYSZA nyomtatvány)
   Figyelem! A nyomtatványt 2020-ban frissítettük; kérjük, ezt a változatot használja!

   A3-as falinaptár az alapítvány felhívásával

   Adobe Reader letöltése


 
— Ablak bezárása —