NOHAB-GM
 
Ha adója 1%-át jó helyen szeretné tudni, kérjük, támogassa vele a 22 éves NOHAB-GM Alapítványt!


Garancia erre a 22 évünk és az eredményeink! Sokat küzdöttünk, hogy megvehessük a MÁV valaha volt legjobb dízelmozdonyainak egyikét, az egykori M61-010-et. Az Önök támogatásaival, adójuk 1%-ával 10 év alatt, fáradságot nem kímélve, munkaórák ezreivel, forintok tízmillióival helyreállítottuk a Tízest, és – bár korántsem vagyunk a felújítás végén – a mozdony 2010 óta újra hazánk vasútvonalait rója! A kezdetek óta fizetett alkalmazottak nélkül működünk, hogy minden adományt és egyéb bevételt a mozdony felújítására és az Önök számára szervezett eseményekre fordíthassunk.

A járvány miatti korlátozások 2021-ben továbbra is érezhetően szűkítették lehetőségeinket, de örömünkre szolgált, hogy az elmúlt év során már újra többször lehetett mozdonyunk a Vasúttörténeti Park rendezvényeinek vendége, többek között a Múzeumok Éjszakáján és a 2021-ben 175 éves hazai vasutat ünneplő tematikus hétvégén. Az elmúlt évben is közlekedtettünk egy nyári különvonatot, mellyel ezúttal Tornanádaskáig utaztunk. Meglátogattuk Sajóbábonyt és a művelés alatt álló bükkábrányi lignitbányát is, melyet a következő nemzedék talán már csak a múlt technikatörténeti érdekességeként ismerhet meg.

Nyilvános szerepléseink mellett a műhelyben is kitartóan dolgoztunk, dacolva a lezárások, akadozó szállítások okozta nehézségekkel. Az év első felében jelentős átalakítást végeztünk az M61-010-en a vezetőállások fűtésének a motor hűtőköréről történő leválasztásával. A mozdony nyári újraindításáig az összetett, sok áttervezést igénylő munkák első szakaszát végeztük el; az átépítés végső célja az, hogy a vezetőállások fűtésének elfagyásra érzékeny csövezése ne jelentsen kockázatot a mozdony egészének üzemkészségére nézve.

A tervezettnél több időt, munkát igénylő átépítések miatt az egykori demonstrátor, a Di3.623 helyreállítását csak az év második felében folytathattuk. Ennek során további feltárásokat, alapos tisztítást, helyi javításokat, anyagpótlást végeztünk, nem egyszer olyan helyeken, amelyek talán évtizedekig rejtve maradtak a mozdony hosszú üzeme során. A jármű külső megjelenését alakító munkálatok során két célt követünk. Egyrészt lehetőség szerint igyekszünk a külső megjelenést visszaalakítani az 1960-as próbautak során látott állapotra – ezért eltávolítottunk több olyan szerelvényt, mely a hazai bemutatkozást követő években került a mozdonyra. Szem előtt kell azonban tartanunk a mozdony tervezett üzemeltetését is – a történelmi hűséggel kötött kompromisszumok egyike a besüllyesztett fellépőnyílások elhelyezése, mellyel a hazai M61-eseken bevált gyakorlatot követjük. A demonstrátor felépítésében még rengeteg feladat áll előttünk – csak remélhetjük, hogy a következő évben a munka folytatásához kedvezően alakulnak a körülmények.

A bennünket választó adófizetők 2021-ben több, mint 2,4 millió forintot ajánlottak fel alapítványunknak jövedelemadójuk 1%-ából. Szeretnénk e helyütt is megköszönni ezt a jelentős hozzájárulást, támogatóink rendszeres vagy alkalmi adományait, és mindazt a felbecsülhetetlen segítséget, mellyel 2021 során is sokan támogatták tevékenységünket kétkezi munkával, szervezéssel, mozdonyvezetőként, szakmai tanácsokkal, vagy karbantartási, felújítási munkálataink technológiai támogatásával. Reméljük, hogy ez a kitartó segítség is azt jelzi: támogatóink is bíznak abban, hogy erőfeszítéseinket, melyek elengedhetetlen része a rengeteg színfalak mögötti munka is, végül siker koronázza. Bízunk benne, hogy alapítványunkat, eddigi tevékenységünket méltónak találja a támogatásra. Kérjük, segítsen bennünket azzal, hogy személyi jövedelemadójának 1%-át a NOHAB-GM Alapítványnak ajánlja fel! Ehhez az SZJA-bevalláshoz kapcsolódó rendelkező nyilatkozat megfelelő helyén fel kell tüntetni az alapítvány adószámát és nevét:

18686074-2-43; NOHAB-GM Alapítvány




Kérjük, segítse a civil szférát azzal, hogy rendelkezik személyi jövedelemadója 1%-áról valamely alapítvány vagy egyesület javára! Kérjük, segítse mozdonyunk üzemelését és műszaki színvonalának további emelését azzal, hogy a NOHAB-GM Alapítványt jelöli meg SZJA 1%-felajánlásának kedvezményezettjeként! Ha megteheti, kérjük, hívja fel környezetében élők közül mind több adózó állampolgár figyelmét alapítványunk tevékenységére, lehetővé téve ezzel, hogy mind többen méltónak találhassanak bennünket a támogatásra.

Érdeklődését és támogatását a vasútbarátok sokezres táborának nevében előre is köszönjük!



NOHAB-GM Alapítvány


   A NOHAB-GM Alapítvány 2022-es bemutatkozó nyomtatványa

   A NOHAB-GM Alapítvány adószámára kitöltött rendelkező nyilatkozat (EGYSZA nyomtatvány)
   Figyelem! A nyomtatványt 2022-ben frissítettük; kérjük, ezt a változatot használja!

   A3-as falinaptár az alapítvány felhívásával

   Adobe Reader letöltése


 
— Ablak bezárása —