NOHAB-GM
 
Ha adója 1%-át jó helyen szeretné tudni, kérjük, támogassa vele a 17 éves NOHAB-GM Alapítványt!


Garancia erre a 17 évünk és az eredményeink! Sokat küzdöttünk, hogy megvehessük a MÁV valaha volt legjobb dízelmozdonyainak egyikét, az egykori M61-010-et. Az Önök támogatásaival, adójuk 1%-ával 10 év alatt, fáradságot nem kímélve, munkaórák ezreivel, forintok tízmillióival helyreállítottuk a Tízest, és – bár korántsem vagyunk a felújítás végén – a mozdony újra hazánk vasútvonalait rója! 17 éve fizetett alkalmazottak nélkül működünk, és ezen nem is változtatunk, hogy minden adományt és egyéb bevételt a mozdony felújítására és az Önök számára szervezett eseményekre fordíthassunk.

2016-ban mozdonyunk a Vasúttörténeti Park szinte állandó ven­dége volt; többek között az Oldtimer show-n, a Múzeumok éjsza­káján és az évadot záró Kolbászfesztiválon is részt vet­tünk. 2016 volt az első évünk, amikor két különvonatot tudtunk indítani: júniusban a dorogi mészkőbányát és Felsőgallát látogattuk meg, augusztusban pedig a tavaly elmaradt menetrend szerinti NOHAB-os vonatokért kárpótoltuk a vasútbarátokat egy remek balatoni úttal. Mozdonyunk részt vett az év végi tapolcai találkozón is.

A „színfalak mögött” is rengeteg tennivalónk akadt az elmúlt évben: újbóli üzembe állása óta először végeztünk a 010-en tervszerű átfogó karbantartást, melynek járműszerkezeti részéhez a Fort Kft. nyújtott nagy segítséget. Folytattuk az egykori M61-002 mozdonyszekrényének 2014-ben kezdett teljes felújítását is lakatosmunkákkal és különböző átalakításokkal.

Az alapítvány jövője szempontjából kiemelkedő fontosságú volt két újabb mozdonyunk 2016-os megérkezése. Egyikük jelentősége csak az M61-010 megvásárlásához hasonlítható: a 2016. februárban Magyarországra érkezett „Demonstrátor” a NOHAB gyár egykori bemutató mozdonya, mely 1960-ban sikeres magyarországi próbafutásaival megalapozta az M61-es sorozat beszerzését. A 2418-as gyári számú mozdony sokáig a Norvég Államvasutaknál, később pedig norvég és svéd magánvasutaknál szolgált Di3.623 pályaszámon. A nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő vasúttörténeti jelentőségű Demonstrátor megvásárlását és megőrzését már tevékenységünk kezdete óta terveztük – igaz, nem ilyen időzítéssel, formában és állapotban. A gépészetileg hiányos és tűzkáros mozdony mielőbbi újjáépítését az év másik nagy eseményével alapoztuk meg: decemberben ugyanis egy további mozdony, az egykori SNCB 5201 érkezett hozzánk Belgiumból, melyet – több éves előkészületek után – alkatrészforrásnak vásároltunk meg.

A bennünket választó adófizetők 2016-ban több mint 2,6 millió forintot ajánlottak fel alapítványunknak jövedelemadójuk 1%-ából. Számos támogatónktól kapunk évek óta rendszeres, vagy alkalmi adományokat is. Ezúton szeretnénk ismét köszönetet mondani minden adományért és felajánlásért – és nem utolsósorban mindazért a kétkezi munkáért és segítségért is, amely nélkül a 618 010 nem lehetne ma ennyire üzembiztos mozdony, és az egykori M61-002 és a Di3.623 helyreállítását se folytathatnánk. Bízunk benne, hogy alapítványunkat, eddigi tevékenységünket méltónak találja a támogatásra. Kérjük, segítsen bennünket azzal, hogy személyi jövedelemadójának 1%-át a NOHAB-GM Alapítványnak ajánlja fel! Ehhez a NAV által küldött adóbevallás-csomagban található rendelkező nyilatkozat megfelelő helyén fel kell tüntetni az alapítvány adószámát és nevét:

18686074-2-43; NOHAB-GM Alapítvány

A személyi jövedelemadó 1%-áról a munkáltatói adóbevallás részeként május 10-ig, attól függetlenül pedig május 20-ig rendelkezhet. Utóbbi esetben az EGYSZA űrlapot elektronikusan vagy postai úton is beküldheti. Ha papír formában kívánja beküldeni nyilatkozatát, akkor a kitöltött EGYSZA lapot egy zárt, adóazonosító jelével ellátott, a nyilatkozattal azonos méretű borítékban, postán vagy személyesen juttatassa el az adóhatósághoz. 2015-től saját elérhetőségét is feltüntetheti az EGYSZA lapon. Amennyiben él ezzel a lehetőséggel, a NAV továbbítja adatait az Ön által választott civil szervezetnek, amely tájékoztatás céljából felveheti Önnel a kapcsolatot és tájékoztathatja felajánlásának sikerességéről, a felajánlott összeg felhasználásáról.

E helyütt szeretnénk ismételten felhívni az érdeklődők figyelmét arra, hogy alapítványunk adószámának utolsó számjegye 2009-ben 1-ről 3-ra módosult, tehát a 2009-es és korábbi kiadványainkban található rendelkező nyilatkozat tartalmilag is elavult!



Kérjük, segítse a civil szférát azzal, hogy rendelkezik személyi jövedelemadója 1%-áról valamely alapítvány vagy egyesület javára! Kérjük, segítse mozdonyunk üzemelését és műszaki színvonalának további emelését azzal, hogy a NOHAB-GM Alapítványt jelöli meg SZJA 1%-felajánlásának kedvezményezettjeként! Ha megteheti, kérjük, hívja fel környezetében élők közül mind több adózó állampolgár figyelmét alapítványunk tevékenységére, lehetővé téve ezzel, hogy mind többen méltónak találhassanak bennünket a támogatásra.

Érdeklődését és támogatásást a vasútbarátok sokezres táborának nevében előre is köszönjük!



NOHAB-GM Alapítvány


   A NOHAB-GM Alapítvány 2017-es bemutatkozó nyomtatványa

   A NOHAB-GM Alapítvány adószámára kitöltött rendelkező nyilatkozat (EGYSZA nyomtatvány)
   Figyelem! A nyomtatványt 2015-ben ismét frissítettük; kérjük, ezt a változatot használja!

   A3-as falinaptár az alapítvány felhívásával

   Adobe Reader letöltése


 
— Ablak bezárása —